Az Északi Víz törzsének jelene
1 / 1 oldal
Az Északi Víz törzsének jelene
Az Északi Víz törzsének jelene
Az északi víz törzse is rendesen kivette a részét az évszázados háborúból. A harcok kirobbanása előtt is mesteri volt a vízidomítási teknikájuk, és a harci tapasztalatokkal párosítva ez csak ugrott egy nagyot. Persze úgy mint a többséget, az északiakat is meglepte a tűz népének támadássorozata. Csak hogy nem voltak épp harcképtelenek fent, ahogyan délen is bevethetőek voltak a védőerők. Az első évek védekező jellegű taktikája után a csatákban a víz elkezdte átvenni a vezetést, főleg a tengeren. Összeszedte magát, felállt a földről ez a nép. Összefogtak déli testvéreikkel és eggyüttesen vették fel a küzdelmet. A tűz örökre megjegyezte akkor hogy a Víz népét nem lesz könnyű kiirtania. Folytonos vereség sorozatok jelezték neki hogy elbízta magát, még a külső tűzszigetekre is eljutottak az Északiak Déliek seregei. Padlóra jutottak és ez volt a fordulópont, megtanulta a vörös láng népe a leckéket, és fokozatosan építkeztek ki újra. Szoros és kétes kimenetelű csaták zaja rázta a földet. De csak víz ütötte a tüzet. Az ötvenedik hadév idején bármilyen nagy vérzést élt át a támadó párt, az ellentámadók is megsínylődték, és eközben a föld királysága szinte semmit sem tett. Észak és Dél megbeszéléseket tartott erről és arra a határozatra jutottak hogy visszavonulnak védeni területüket. Nem ontják tovább a saját vérük árán az ellenségét egy olyan király semmittevése mellett aki 50 év alatt sem volt képes erős sereget kovácsolni miközben az ő országa a leghatalmasabb mindközül. a Víz visszahúzta seregét védekezni. Kiléptek a csatasorból hogy mostmár a Föld állja azt. És így is lett, amint elhagyták a csatatereket Tűz pusztította a nagy kontinenset amerre csak ellátott a szem. A Víz pedig megnyugodhatott- többé-kevésbé.
Délen kevés ellenség maradt ahogy a felső jégtábláknál is. És sajnos megszakadt a kapcsolat a két törzs között a tengeren állomásozó és/vagy áthaladó hadihajók miatt, ezért a konvolyok biztonságos út híján nem keltek útra többet. Ma nyolcszáz ember él az északi sarkon, ebből megközelítőleg kettőszázhatvan alkalmas harcra.
Egy kis kitérés:
A Város vezére Kahova Narutobu. Bölcs és megfontolt férfi, közelít a hatvanadik életévhez és van egy lánya. A felesége évekkel ezelőtt maghalt. Így néz ki:
Kahova Narutobu lánya Yuey hercegnő:
Kedves és illedelmes lány aki áldozatkész, bármilyen sorsa is lesz, a vezér egyetlen gyermekeként bárkit választanak férjének ő hajlandó kérdés nélkül beleegyezni hogy a város rendje és békéje fennmaradjon. Születésekor nem sírt fel és barna haja volt de miután megjósolták hogy nem fog sokáig élni szülei elvitték csecsemőjüket a Hold szelleméhez aki élete egyik szikráját a leánynak ajándékozta, betették őt a halak tavába ahol kifehéredett a haja és felsírt, egészséges életét a Hold szellemének így köszönheti.
Yuey:
Pakku, a legjobb északi vízidomár mester
Egy öreg és mogorva mester aki szigorúan tanít. Ő a legjobb vízidomár az egyész északi sarkon, bölcsessége és tudása miatt a tanácsba is bekerült, mondjuk ez a rangja miatt alap járulék. Megközelítőleg 70 éves és réges régen eljegyzett valakit a menyasszonyának, de a lány megszökött és azóta se látták.
Sokka- Hozzászólások száma : 16
Join date : 2016. Aug. 30.
Tartózkodási hely : Suki mellett
Adatlap
Chi-érték: Értek a tűzhöz... -adsz egy gyufát?
Szint - Tapasztalati Pont: Bumerángszintű Meteorkard mennyiségű
Képzettség Pont: Elfogyott, amikor a kardot tanultam...
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.